Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi Kormányinfón többször szóba hozta a Migration Aid tevékenységeit. A miniszter úr szerint mi vagyunk a felelősek az Őcsényben kialakult helyzetért. Joga van ezt gondolni. Az elmúlt hetekben kialakult egy ördögi kör a kormány/kormánypártok képviselői és a Migration Aid között. Másképp látjuk a magyar társadalom és a magyar menekültügy állapotát is. Viszont úgy döntöttünk, a folyamatos egymásra mutogatásnak nincs tovább értelme, ezért mi most nem ütjük vissza a labdát ebben a pingpong meccsben. Szeretnénk ezzel is jelezni a kormány irányába, hogy készek vagyunk a konstruktív párbeszédre, amennyiben ennek lehet haszna a magyar társadalom ill. az ország által befogadott menekültek számára.
Elsőként Siklósi Brigittának, a Migration Aid Alapítvány kuratóriumi elnökének nyílt levelét tesszük közre, a hétfői napon pedig részletes szakmai javaslatcsomagot juttatunk el Lázár úrnak.

Kedves Lázár János!

Bevallom, az utóbbi időkben kezdtem aggódni, hogy a szülőhazám kormánya teljesen hátat fordít nekem és kizár a problémamegoldás folyamatából, amikben esetleg én is részt tudnék venni. Kezdtem úgy érezni, hogy állampolgárként (civilként) nincs létjogosultságom és számomra ismeretlen okból kifolyólag haragudnak rám, megbélyegeznek.

Kezdjük ott, hogy nem vagyok politikus, sem közgazdász, így nem értek sem az állam vezetéséhez, sem a pénzügyi háttérhez. Ebből kifolyólag nem politizálok és nem próbálom megmagyarázni milyen pénzt hova kellene tenni. Nem tisztem olyan dolgokba beleszólni, amikre nem tudok hatékonyabb javaslatot tenni, pont ezért nem is kritizálom a kormány munkáját. De azért rosszul esik az, amikor szeretnék segíteni, enyhíteni a rátok nehezedő terhet, amiért pénzt sem kérek tőletek és mégis én vagyok (háborús)bűnösnek kikiáltva. Nehéz időket élünk, nektek sem egyszerű az életetek. Ha beteg a gyerek, ha születésnap, vagy kirándulós idő van, nektek akkor is dolgoznotok kell, súlyos döntéseket meghozni súlyos témákban. Én nem tudnám ezt bevállalni.

Őszintén bevallom neked, hogy (talán) fiatal koromnak köszönhetően ameddig ti nem kezdtetek róla beszélni, fogalmam nem volt arról, ki az a Soros György. Kövezzenek meg, de a CEU-ról sem hallottam a törvényjavaslatig. De nem baj, mivel nincs velük semmilyen dolgom, nincs lehetőségem objektíven megvizsgálni, nem is fogok állást foglalni a témájukban. Szkeptikus vagyok, nem hajlok semelyik irányba, ha lenne tapasztalatom velük, akkor talán tudnék róluk mit mondani.

Mivel nem politizálok, te is ismeretlen voltál eddig számomra. Nem nagyon olvasok híreket. Nem azért, mert homokba dugnám a fejemet, hanem azért, mert kevés objektív sajtóorgánum van. Sőt talán nincs is olyan. Mindenki azt mondja, amit az olvasói hallani szeretnének, máskülönben az olvasók eltávolodnak. Nem mondom, hogy nincs benne valóság, sőt hiszem azt, hogy mind valakiknek a valósága, de számomra kicsit olyan, mintha valaki feketének látná a világot, a másik fehérnek. Az egyik szerint a FIDESZ a mindenható, a másik szerint akasztani való. Én nem ilyen vagyok.

Nekem ti nem vagytok sem akasztani valók, sem mindenhatók. Emberek vagytok, valamilyen eszmerendszerrel, ugyanúgy éreztek és lélegeztek, mint mindenki más. Számomra nem vagytok kevesebbek egy háborús menekültnél, vagy egy Blahán ücsörgő szegény embernél. Ha nektek lenne szükségetek segítségre, ugyanúgy segítenék, mint nekik. Mindenkinek megvan az életútja, mindenki élt át traumákat az élete során, aminek köszönhetően mindenki másképp látja a világot, más döntéseket hoz meg. Nem ítélkezem, az nem az én dolgom. Az én dolgom annyi, hogy a rendszerben, amiben élek próbáljak valamilyen stabilitást elősegíteni az embereknek. Jelen esetben az emberek fogalmába pedig mindenki beletartozik, aki születésétől fogva, vagy újonnan érkezőként a közösségünk tagja, vagy azzá szeretne válni. Én ezekkel az emberekkel szeretnék együtt dolgozni.

Az, hogy jelenleg menekültekkel foglalkozom, nem valami hatalmas terv része, vagy bármilyen hátsó szándékból jövő gesztus. Jelenleg itt vagyok, ebben foglalatoskodom, de ugyanúgy jótékonykodtam én már magyar vakokkal és gyengénlátókkal, lovakkal, gyerektáborokban, hajléktalanokkal és még sorolhatnám. Minden ember más és más tapasztalatokat hoz. És nekem most a menekültek által hozott tapasztalatokra van szükségem, ugyanúgy, ahogy nekik meg az én tapasztalataimra, így kölcsönösen segítjük egymást. Látod? Én nem vagyok az ellenséged, nem titeket, vagy a hazámat szeretném meggyengíteni, csak szeretném, ha az általatok befogadott emberekkel egy ilyen kapcsolatot tudnék kialakítani, hogy a későbbiekben ezt a tapasztalatot is beleintegrálhassam a munkámba.

Nem gondolom, hogy a kormány mindenható. Azt sem, hogy az emberek önállóan azok lennének. De ha az állampolgárok és a kormány gördülékenyebben együtt tudnának dolgozni, ki tudja… akár még valami nagyon jó dolog is kisülhetne belőle. Én nem vagyok és soha nem voltam ez ellen. De ahogy az elején említettem, úgy éreztem az utóbbi időkben, hogy ki vagyok zárva és a kormány teljesen elszeparáltan, másokat nem bevonva hozza meg a döntéseit és teljesen hátat fordított azoknak az állampolgároknak, akik például a menekültügy itthoni (belföldi) teendőiben hatékonyan részt tudnának és szeretnének vállalni. Mert van miben részt venniük, lássuk be.

Drága Lázár János! Tegnap megtudtam, hogy ki vagy! Rájöttem, hogy van egy műsor, aminek a neve “Kormányinfó” és bevallom őszintén tetszett, ahogyan beszélsz a témákról. Persze a tartalom sokszor a fekete-fehér világképet tükrözi, de ahogy beszéltél! És azt kell mondanom, hogy köszönöm! Köszönöm, hogy nyitottál felénk, civilek felé. Nagy kő esett le a szívemről, hogy úgy döntöttetek, hogy a projektjeinket ti is támogatni szeretnétek valamilyen formában, így fordulhatunk bizalommal felétek. Nagyon sajnálom, hogy ezek szerint félreértettem az eddigi kommunikációtokat és igazából én is számítok, mint állampolgár! Persze félek attól, hogy csak én értelmeztem így a mondandódat, és egyébként nem is egy nyitás ez az irányunkba, de hát tudod hogy tartja a mondás, a remény hal meg utoljára.

Drága János! Szeretném, hogy tudd, szeretlek titeket teljes emberi mivoltotokban. Kérlek, ne tekintsetek rám ellenségként, mert nem célom ártani bárkinek. Nem tudom, hogyan magyarázzam el, hogy nem akarok valami “hatalmas terv” megvalósításában részt venni, csak szeretnék alkotni. Szeretnék olyat alkotni, ami engem, titeket és a szülőhazámat egyaránt előrevisz. És ha ezt tehetjük együtt, én itt vagyok. Sajnos nem tudom, hol kell kopogtatni a Parlament ajtaján, vagy melyik ablakon kell bekiáltani, hogy “Helló itt vagyok, vegyetek már észre és fogjunk össze!”.

Szóval ezúton szeretnélek megkérni kedves Lázár János, hogy gyere ki a Parlamentből és találkozzunk valahol, ahová egy ilyen kis ember is beteheti a lábát, hogy együtt alkothassunk valami nagyot!

Köszönettel és szeretettel,
Siklósi Brigitta
a Migration Aid Alapítvány kuratóriumi elnöke