Bezárt kisgyerekek kapaszkodnak a tranzitzóna kerítésébe
Bezárt kisgyerekek kapaszkodnak a tranzitzóna kerítésébe

2017. június 12-én a Magyar Idők elnevezésű propagandaoldal cikket jelentetett meg az alábbi címmel: Átláthatatlanul működik a Soros-féle Migration Aid. Ennek a cikknek a tartalmát a nap folyamán több kormánypárti propagandaoldal is átvette.

Ha fontos lett volna számukra, hogy valós információkat közöljenek, vagy legalább látszólag az újságírás szakmai követelményei szerint járjanak el, nyilván vették volna a fáradtságot, és bennünket is megkérdeznek a weboldalunkon felsorolt sok elérhetőségünk valamelyikén. Nem tették, ezek szerint sem a szakmai etika, sem a valóság nem volt szempont a cikk megírásakor.

Nézzük sorban a valótlan állításokat:

1. A Migration Aid Soros Györgyhöz köthető szervezet
Mi más lehetne, ha menekültekkel foglalkozik…Soros György amerikai üzletember sem alapítója, sem tagja, sem tanácsadója, sem pénzügyi támogatója a szervezetünknek. A hozzá köthető szervezetektől sem kaptunk pénzügyi jellegű támogatást a mai napig.
Mindettől függetlenül szeretnénk kijelenteni, hogy minden olyan magánszemélytől és szervezettől szívesen fogadunk el támogatást, aki egyetért célkitűzéseinkkel és a támogatás elfogadása nem csorbítaná függetlenségünket, döntési szabadságunkat. A támogató magánszemélyt így akár hívhatják Soros Györgynek, Orbán Viktornak vagy Toroczkai Lászlónak, mindenkit szeretettel látunk sorainkban.

2. A Migration Aid a bevándorlók befogadását szorgalmazó szervezet
A Migration Aid nem a bevándorlást szorgalmazza, hanem olyan egyetemes és magyar értékeket képvisel, mint a szolidaritás, az együttműködés, az emberi méltóság védelme, az erőszakmentesség és az igazságosság.
Ehhez hozzátartozik, hogy a magyar állam az általa elfogadott nemzetközi jog szellemének és gyakorlatának megfelelően bánjon azokkal, akik legálisan lépnek Magyarország területére és itt menedékkérelmet nyújtanak be. Ez nem egyenlő azzal, hogy ezeket az embereket be kell fogadnunk, csak azt jelenti: bánjunk velük emberhez méltóan, figyelembe véve a magyar polgárok biztonságos élethez való jogát. A menekültüggyel foglalkozó magyar hivatalok és rendészeti szervek kellő szakmai tapasztalattal rendelkeznek ahhoz, hogy gondoskodjanak a biztonságunkról. Tehát kellően erős nemzet vagyunk ahhoz, hogy humánusan bánjunk az üldözött emberekkel is.

3. A Migration Aid átláthatatlanul működik
A Migration Aid 2015. nyarától spontán szerveződő segítő közösségek gyűjtőhelye volt. Mindenki Migration Aides volt, aki valamelyik budapesti pályaudvaron vagy vidéki helyszínen beállt önkéntesként segíteni. Ezt még ma is vissza lehet követni, ha valaki rákeres a Facebookon a Migration Aid névre, tucatnyi csoportot fog találni ilyen névvel. Ezek a csoportok csak kis mértékben dolgoztak össze, inkább az volt a jellemző, hogy lokálisan zajlott a szervezés és egyeztetés.
2015. októberére látszódott, hogy ennek a típusú működésnek megvannak a korlátai, így pl. nem lehetett Migration Aid név alatt bankszámlánk, nem köthettünk szerződéseket stb. Ezért a csoportok egy része úgy döntött, hogy jogi személyiséget hoz létre ezen problémák kezelésére. Több ötlet is felvetődött, többek között egy magyar egyesületé, egy angol bejegyzésű charity-é. Utóbbi azért tűnt jó megoldásnak, mert a megkérdezett ügyvédek arról tájékoztattak bennünket, hogy egy magyar non-profit szervezet bejegyzése hosszadalmas, fél-egy évet is igénybe vehet. Ezzel szemben az angol charity néhány napon belül jogképes szervezetet jelenthet. Az a döntés született, hogy párhuzamos bejegyzési folyamatokat indítunk el (az egyesületi bejegyzést szorgalmaző csoport végül félbehagyta a munkáját, tehát nem lett létrehozva egyesület). Az angol charity bejegyzése 2015. október 29-én meg is történt, néhány nappal később a szervezet megnyitotta bankszámláját a magyar Raiffeisen-nél (a mai napig csak ezt az egy bankszámlát használjuk). A charity létrehozásának feltételeit és lépéseit az angol kormány weboldalán is el lehet olvasni: https://www.gov.uk/setting-up-charity/set-up-a-charity.

Az Egyesült Királyságban az ún. charitable company-k nyilvántartása a Companies House feladata, a Migration Aid International adatai itt elérhetőek: https://beta.companieshouse.gov.uk/company/09847524. Ezen az oldalon mind a szervezet alapító okirata, mind a volt és aktuális tisztségviselők adati elolvashatóak. Az is látszik az oldalon, hogy a MAI-nak az angol jognak megfelelően 2017. július 29-ig kell leadnia az első pénzügyi beszámolóját.

Törekszünk arra, hogy minimalizáljuk a szervezet adminisztrációs költségeit, hogy az adományokat minél nagyobb arányban közvetlenül a rászorulók kaphassák. Ezért a Migration Aid International Angliában nem tart fenn külön irodát, a jogilag szükséges képviseleti minimumot egy székhelyszolgáltató látja el. A székhelyszolgáltatás intézménye Magyarországon is legális és széles körben alkalmazott. A Migration Aid International itthon sem költ irodabérletre, szintén a fenti okokból. Költenünk kell viszont raktárhelyiségek bérletére, ahol a tárgyi adományokat tároljuk és válogatjuk, a MAI-nak jelenleg is van erre szerződése.

Ahogy már említettük, a Migration Aid International csak magyar banknál vezet számlát. A magyar jogszabályok értelmében mind a NAV-nak, mind az Alkotmányvédelmi Hivatalnak hozzáférése van a magyar bankoknál vezetett számlákhoz. Tehát sem az adózásért, sem a nemzetbiztonságért felelős szervezet előtt nincs titkolnivalónk és az elmúlt 1,5 évben egyikőjük sem jelezte, hogy problémákat lát a szervezet működésében, átláthatóságában.

A magyarországi ügyek kezelésére a MAI vezetőségének döntése értelmében folyamatban van egy magyar alapítvány bejegyzése is Migration Aid Menedékkérőket Segítő Alapítvány elnevezéssel. 2017. február elején adtuk be a bejegyzési kérelmet, mindeddig nem kaptunk értesítést a jogerős bejegyzési végzésről.

Tőlünk származó információ első kézből csak az alábbi felületeken jelenik meg – bármilyen más felületen előállított tartalomra nincs ráhatásunk, és azokért felelősséget nem vállalunk:

Weboldal: migrationaid.org
Facebook: facebook.com/migrationaid.org
Twitter: twitter.com/migrationaidorg