Az ellenállás kötelességünk

Ellenállunk azoknak a kormányzati törekvéseknek, hogy ellehetetlenítsék a menekültek ellátását segítő törekvéseinket, és mindaddig folytatjuk a munkánkat, amíg ehhez támogatókat találunk. Mert ahol a jog jogtalansággá válik, az ellenállás kötelező.

Már papírunk is van róla: hazudott a kormányszóvivő

A NAIH még tavasszal hivatalból eljárást kezdeményezett a kormányszóvivő és a kormánymédia állításai alapján. A vizsgálat most lezárult és alátámasztotta, hogy a Migration Aidnek sosem volt belépési engedélye a tranzit zónákba, tehát nem is végezhetett ott semilyen adatgyűjtést.

Megszűnik a Migration Aid Alapítvány

Amint az alapítvány tartalékai néhány hónap múlva elfogytak, megszüntetjük a tevékenységeinket és felszámoljuk az alapítványt. A megszüntetés után a migrationaid.org oldalon tételes pénzügyi elszámolást teszünk közzé az alapítás óta eltelt teljes időszakról.

Emlékeztek még a pont egy évvel ezelőtti cirkuszra?

Idén csak érdeklődő tekintetekkel, kultúráltan informálódó rendőrökkel és barátságos, segítőkész helyi lakosokkal találkoztunk, miközben strandoltunk, nagyokat beszélgettünk és lecsót főztünk a teraszon.

Szivatja a kormány a keresztény karitatív szervezeteket

Tehát a kormány legújabb bűvészmutatványa abból áll, hogy jól megkommunikálják a híveikkel, miszerint súlyosan megbüntetnek mindenkit, aki a bevándorlást segíti. Ami annyit jelent, hogy visszavesz 25%-ot abból, amit előtte a munkájuk elvégzéséhez odaadott ezek a szervezeteknek.

Elképesztően amatőr kormányunk van

A magyar kormánynak 48 óra sem volt elég arra, hogy kiderítsék: a Migration Aid sosem dolgozott a tranzitzónákban, nem is volt oda belépési engedélye.

Segítesz?

Ez az első ilyen kezdeményezés Magyarországon. Több mint 3000 alapszükségleti terméket (ruházati cikkeket, cipőket, higiéniai termékeket, alapvető élelmiszereket) raktunk ki polcokra.

A kormány döntött: mostantól az illegális migrációt támogatja

Az embercsempész bűnszervezetek most dörzsölik a kezüket és imáikba foglalják Orbán Viktor nevét, mert újabb százmiliókat tehetnek majd zsebre azzal, hogy a reménytelen szerbiai várakozásba belefáradt családokat gyalog, autóval, kamionnal, vonaton, repülőn átcsempésszék az országon.

Bohócok vezetik az országot…

Hogy mindenki számára egyértelmű legyen, jelenleg egyetlen intézmény van Magyarországon, amely érdemben befolyásolni képes a migrációt: Orbán Viktor kormánya. Mindenki más – civil szervezetek, külföldi vagy magyar polgárok – csak a kormány által felállított keretrendszeren belül tudnak tevékenykedni, menekülteken segíteni.

Elkapta a rendőrség az őcsényi garázdát

Ma kaptuk a hírt Zoltántól, attól a panziótulajdonostól, aki nyár végén üdülési lehetőséget ajánlott fel az általunk segített menekült családoknak Őcsényben: azonosította a rendőrség azt a személyt, aki a botrányos falugyűlés éjszakáján megrongálta Zoltánnak és fiának autóit.

Migránsinvázió – Tények és tévhitek

A Migration Aid “Migránsinvázió – Tények és tévhitek” címmel olyan országos kampányt szervez, amely során helyi fórumok, vitakörök, klubrendezvények keretében az érdeklődőkkel tabumentes párbeszédet folytatunk a migráció, az iszlám és a terrorizmus témaköreiről (mivel sok ember gondolatvilágában ez a három téma összekapcsolódik).

Levelet küldtünk a miniszter úrnak

Számunkra fontos, hogy a kapcsolatainkat a nyílt és őszinte kommunikáció jellemezze. Megtesszük az első lépést ebbe az irányba, és összefoglaljuk, mi mit látunk problémának a jelenlegi menekültügyi rendszerben. Természetesen nem csak rámutatunk arra, hogy mit látunk gondnak, hanem egyben felajánljuk a segítségünket a megoldáskeresésben.

A kormány nem mindenható

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a tegnapi Kormányinfón többször szóba hozta a Migration Aid tevékenységeit. A miniszter úr szerint mi vagyunk a felelősek az Őcsényben kialakult helyzetért. Joga van ezt gondolni.

Sírtak az önkéntesek, sírtak a menekültek – Beszélgetés Siewert Andrással

Beszélgetés Siewert Andrással, a Migration Aid operatív igazgatójával, aki az őcsényi falugyűlésen sikertelenül próbálta felvázolni a helyieknek, mit jelent ma Magyarországon menekültnek lenni. Azóta naponta kap életveszélyes fenyegetéseket. Témák: Őcsény, gyűlölet, Soros, iszlám, terrorizmus, biztonság, Orbán Viktor, elmúltkétév, tervek, a jövő Magyarországa.

Orbán lehazugozta a Migration Aid-et. És az önkénteseink elleni erőszakra buzdít?

Szóval Viktor, ha eddig nem jelezték volna a munkatársaid, most tőlem tudod meg: a Migration Aid csak azokat az embereket pátyolgatja itthon, akiket te beengedtél az országba. Illetve a te embereid beengedtek az utasításaidnak megfelelően. Most akkor döntsd el, hogy mi van. Vagy rúgd ki a Pintért, szántsd be a BMH-t, AH-t és hintsd be sóval a helyüket, mert nem csinálják azt, amire te utasítod őket, vagy fejezd be az emberek hülyítését.

Felcsútra is viszünk menekülteket

Mától én is menekült vagyok. A hozzám hasonlóan elszánt társaimmal menekülni fogunk az országban városról városra, faluról falura. Mindenhol megállunk egy időre, beszélgetünk és ismerkedünk. És szeretnék a szemébe nézni azoknak, akik tőlem és a menekülttársaimtól elvitatják a jogot, hogy szabadon járjunk-keljünk az országban.

Adománygyűjtés az őcsényi erőszak első áldozatának

A bűnözőknek azt üzenjük innen is: erőszakkal nem fogtok megfélemlíteni bennünket. Erőszakosnak mondjátok a menekülteket, és ezért akarjátok őket távoltartani, de közben kiderül: ti vagytok az erőszakos bűnözők. De az erőszakotokra nem erőszakkal, hanem békével, szolidaritással és összefogással fogunk válaszolni.

Új útvonalon próbálkoznak a menekültek?

Ma éjjel a román parti őrség egy mentési műveletben 157 iraki és iráni állampolgárságú menekültet mentett ki a viharos Fekete-tengerből, a harmaduk kiskorú volt.

Photo: independent.co.uk

Elég volt a hazugságokból!

Kicsik vagyunk ahhoz, hogy megoldjuk a szegénység, a nélkülözés minden baját, de talán tehetünk azért, hogy kevesebb áldozata legyen annak a félelemkeltő propagandaháborúnak, amivel a kormány a saját népét taszítja sötétségbe. Mert ennek már nem csak a menekültek az áldozatai, hanem mi mindannyian.