A saját maga által megjelölt november végi határidőre sem hozott határozatot a NAV a Migration Aid Alapítványnál indított ún. támogatási eljárás kapcsán.
Azaz több mint egy negyed évvel a törvény hatálybalépése után sincsenek válaszok az augusztus 27-én írt levelünk kérdéseire.

A törvény nem olyan hosszú és bonyolult, hogy az ezzel megbízott hatóság 3 hónap alatt se tudja tisztázni, hogyan alkalmazható. Csak azt tartjuk elképzelhetőnek, hogy a NAV vezetői nem tudják, hogyan evickéljenek ki abból a lehetetlen helyzetből, amibe a politika hozta őket egy pongyolán és ellentmondásosan megfogalmazott adótörvénnyel. Adószakmai döntést hozzanak és jelentsék ki, hogy a törvény ebben a formában értelmezhetetlen és alkalmazhatatlan? Vagy hunyászkodjanak meg a politika előtt és bízzák a bíróságokra, hogy a törvényt vizsgálva igazat adjanak a civil szervezeteknek?

A kérdés valójában az: létezik-e még politikafüggetlen államigazgatás Magyarországon, vagy a Fidesz átvette a kézi vezérlést? A valaha szebb időket megélt, magas szakmai színvonalon dolgozó BMH-nál a helyzet elég egyértelmű, a kormány elképzelései szerint egyébként is az utolsókat rúgja a menekültellátó intézményhálózat. A Gruevszki-ügy az Információs Hivatalra sem vet túl jó fényt, ha asszisztáltak egy politikai döntéshez. Az különösen necces lehet, ha emögött bármiféle orosz hatás állt. Az Alkotmányvédelmi Hivatal béna kacsaként viselkedett, amikor kiderült, hogy a magyar politikához közelálló személyek lehettek a Black Cube-ügy megbízói. Ha most az adóhivatal is beáll a sorba, tényként kezelhetjük, hogy vége a független, szakmai elvek mentén ténykedő központi közigazgatásnak.

A Migration Aid Alapítvány kuratóriuma rendkívüli ülésén dönt a további lépésekről, és összeül az Éjjeli Őrség megválasztott elnöksége is.